Rengeteg munka áll előttünk, a csapat és a stáb számára egyértelmű a cél

2025. február 21. 19:32

Önöknek fontos azt is tudni, hogy hamarosan személyesen fogok beszélni a játékosokkal, és ha nem értik meg, milyen mentalitást várunk el tőlük, annak következményei lesznek.

2025. február 21. 19:32
Kubatov Gábor
Facebook

„Azért vártam a nyilatkozattal, mert előbb az én indulataimnak is csillapodnia kellett.
Először is köszönöm a szurkolóinknak, akik pénzt és energiát nem kímélve kiutaztak Csehországba. A stadionban az utolsó percig(!) a Ferencvároshoz méltó módon támogatták a csapatot!


Csak a félreértés elkerülése végett, hat éve folyamatosan ott vagyunk az európai kupaporondon, ami hatalmas eredmény – mégis most mindannyian csalódottak vagyunk. De ha visszatekintünk, látjuk, honnan indultunk: néhány éve még nem volt természetes, hogy idáig eljutunk és számomra, ez most sem magától értetődő. 
Nem az Európa-ligában elért eredményünk az, ami miatt szégyenkeznünk kell, hanem a csapat  tegnapi teljesítménye. Ennél többet várunk magunktól – és a közönségünk is többet érdemel.


Rengeteg munka áll előttünk, a csapat és a stáb számára egyértelmű a cél: a bajnoki cím és a Magyar Kupa megnyerése. Ezekért kell küzdenünk, és ezekért kell mindent beleadnunk!
Önöknek fontos azt is tudni, hogy hamarosan személyesen fogok beszélni a játékosokkal, és ha nem értik meg, milyen mentalitást várunk el tőlük, annak következményei lesznek.
Lelketlen játékkal nincs győzelem – csak teljes szívvel, elszántsággal és küzdőszellemmel lehetünk méltók a klub 125 éves hagyományaihoz.
Küzdeni mindig, feladni soha!
Hajrá, Fradi!”

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Csehországban arról írnak, a magyaroknak nem volt erejük

Videó

A Viktoria Plzen edzője egy olyan játékosnak szavazott bizalmat a Ferencváros elleni visszavágón, aki nem volt százszázalékos állapotban. Miroslav Koubek húzása bejött: Rafiu Durosinmi végül góllal és gólpasszal vette ki a részét a csehek sikeréből.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép:MTI/Illyés Tibor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoroaster61
2025. február 22. 22:51
Hogy lett a nemzet csapatából egy multikulti nemzetközi bagázs? Ki és milyen érdekből rabolta el az én Fradimat? Hogy lehet, hogy a nemzet csapatába maximum egy magyar játékos fér be a kitudja honnan szalajtot középszerű légiósok közé. Újra kellene gombolni a kabátot Fradiban és az egész magyar labdarúgásban! Simon Tibi gyere vissza! Zoroaster
Srptk_
2025. február 22. 18:02
Elnök Úr! A felsőpolcos edzők és a következmények nélküli igazolgatások tévútra vitték a csapatépítésről szóló meséit! Talán ideje lenne valóban hozzáértő és elhivatott edzőket, játékosokat a csapat közelébe engedni. Nem az a baj, ha valaki eltéved és segítséget kér, hanem az eltévedés után is a saját tévedhetetlenségünk bizonygatása.
tintapaca
2025. február 22. 17:14
Kíváncsi lennék, hogy Kubatov milyen nyelven beszél a Fradi játékosaival? Szuahéliül, angolul, Saldanha-val portugálul? Az ír edzővel gaél nyelven? Vagy jel nyelven? Itt lenne az ideje lemondania. FIDESZ pártigazgatóként kellene annyi belátásának lennie, hogy a FRADI trágyatartály előbb-utóbb a fejére, és így a FIDESZ-re is fog dőlni! Ezt pedig Orbán Viktor nem hagyhatja. Sebes Gusztávnak egyszer valaki azt tanácsolta, hogy jól futó és rúgó játékosokat kell a válogatottba tenni. Sebes erre csak annyit mondott: az a ló. A FRADI mára megszűnt magyar csapat lenni. De nem tud a számos külföldit foglalkoztató igazi nagyok közé sem jutni. Vissza kell állítani a 16 csapatos NB I-et, az NB I/B-t, a három csoportos NB II-t. Az öreg Hemingwy megmondta az előbbieket, és azt is, hogy korlátozni kell a külföldi játékosok számát is. Újra aktuális Végh Antal. Miért beteg a magyar futball? c. könyve. Többekközt azért is, mert átlengi a korrupció, és túl sokan élnek belőle, teljesítmény nélkül!
pragmatika2
2025. február 22. 15:03
Hogy sokat keresnek ezek a játékosok ? Egy topp nyugateurópai klubhoz képest szart se. És kb. annyit is érnek na. Egyszerűen nincs annyi pénzünk, hogy igazi topos klubokat felfejlesszünk, top nemzetközi mezőnnyel. Igazából nem is ezekbe a csapatokba kéne tolni a pénzt, hanem az utánpótlás nevelésbe. A Horvát modellt kéne követni. Akkor legalább válogatott szinten tudnánk jól szerepelni. Ettől függetlenül Kubatovnak ebben igaza van. Egy ilyen cseh csapat ellen így leszerepelni, gáz. És ez a pályán dől el. Mondjuk volt egy taktikai hiba is. Egy magyar csapatnak, a védekezés sose ment. Valamiért ez mindig gyengén ment. Támadó játékot kell játszani. Akkor talán nagyobb esélyünk lehet. Ja. Az afromagyar játékosokról annyit, hogy én gyanítom, hogy most már sajnos, kötelező egy két ilyen játékost beszerezni, klub, és válogatott szinten is. Akármilyen kevés pénzed van is. Különben megvádolnak rasszizmussal. Ilyen világot élünk. Nemzetközi szinten is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!